A dolgok nem változnak, mi változunk!

A sikerhez vezető út folyamatosan épül, a siker maga az utazás, nem pedig egy elérendő cél.

Egyetlen olyan ember, aki hisz valamiben, felér kilencvenkilenc olyannal, akit csak érdekel valami.

Az ember azzá válik, amiben hisz!

   

ENNEK AZ OLDALNAK NINCS KÖZE AZ EZO.TV-HEZ. HA ODA AKAR MENNI, AKKOR KATTINTSON IDE!

Belépés

Megosztás

|

Szavazás

Hiszel a vonzás törvényében?
 


Neked is van őrangyalod

angel5Az angyalokat már a Bibliában is megemlítik. Ők Isten küldöttei, hírvivők. Spirituális szellemi lények, akik mindig mellettünk állnak születésünktől halálunkig. Általában nem látjuk őket, azonban néha testet öltve segítenek. Aki képes az angyalokra hangolódni, az akár hallhatja őket és tapasztalhatja jelenlétüket. Mivel tiszteletben tartják a szabad akaratot, ezért csak akkor segítenek, amikor kérjük. Ez alól kivétel, amikor hirtelen életveszélybe kerülünk, mert akkor azonnal segítségünkre sietnek.

Hogyan kérjük az angyalok segítségét

Gondolatban: kérjük őket, hogy segítsenek nekünk.
Gondolatban elsoroljuk gondjainkat, problémáinkat az angyaloknak.
Vizualizáljuk, hogy körülvesznek bennünket, szeretteinket, a tárgyat, vagy a helyzetet.
Fehér vagy színes fényt vizualizálunk az adott személy, tárgy, vagy helyzet köré.
Hangosan kimondjuk kérésünket az angyaloknak.
Levelet írunk az angyaloknak.
Angyalkártyát használunk.
Gyertyát gyújtunk.

Az angyalok sokféle módon kommunikálhatnak velünk. Néha hallunk egy belső hangot, láthatunk egy villanást a szemünk sarkából, érezzük jelenlétüket, vagy egy könyvet felnyitva találjuk meg életünk aktuális problémájára a megoldást. Egyre több ember van tudatában annak, hogy nem vagyunk egyedül, mert az angyalok mindig mellettünk állnak. Viszont ők csak akkor segítenek, amikor felhatalmazzuk őket. Ezért is fontos, hogy kérésünket tolmácsoljuk feléjük.angel1

Őrangyalok

Őrangyala mindenkinek van, ez alól nincs kivétel. Azért van melletted, hogy tanácsokat adjon és megóvjon. Szeretete mindig veled van. Gondoskodik a biztonságodról és arról, hogy életcélodat megfelelően beteljesítsd. Az őrangyalokat sokan összetévesztik az őrző szellemekkel, akik elhunyt rokonaink, jóakaróink közül kerülhetnek ki. Ők is segítenek utunkon. A különbség köztük annyi, hogy az őrző szellemek valaha emberek voltak.

Arkangyalok

Ők az őrangyalok felügyelői. Ha nagyobb gondunk van, erős és azonnali segítségre van szükségünk, akkor az arkangyalokat is hívhatjuk segítségül. A tér és idő számukra nem jelent gondot, egyszerre több helyen is lehetnek. Ha kérésed őszinte, szinte azonnal nálad teremnek.

angelsHa egyszer csak valami hatalmas ötlet jut eszedbe, ami alapjában megváltoztatja az életedet, akkor az angyal épp most hozta meg szívedbe az égi üzenetet. Ha tudod, érzed, hogy az angyalok ott vannak a közeledben, bízz meg a tudásodban. Mikor csodával határos módon épp kikerültél valami, akár kisebb tragédiát, ha a megfelelő ajtó épp a megfelelő időben nyílik ki előtted, tudod nagyon jól, hogy a háttérből az angyalok segítenek. Ha a természet ölén sétálsz és szabadnak, boldognak érzed magad, biztos lehetsz benne, az angyalod ott sétál melletted.

 

Névnap

Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Hírek RSS

Loading feeds...

Betegségek

Gyógykövek

Naturpatika

Gyógynövények