Itt vagyunk a Kárpát-medence közepén és magyarul beszélünk. A Földön nincs még egy hely, ahol ilyen, vagy ehhez hasonló nyelvet beszélnének. A szomszéd országokban is teljesen eltérő nyelvet használnak. Fura, nem? Régen, az ősidőkben lehetett egy nyelv, amit a Földön élő emberek használtak, ami talán az ősnyelv lehetett. Rengeteg kutatás és tudományos magyarázat született, ami megpróbálja kideríteni, hogy melyik ma élő nyelv álhatott legközelebb az ősnyelvhez. A párizsi Sorbonne egyetem nyelvészei pár éve számítógépes elemzéssel vizsgálták a világ összes élő és holt nyelvét. Szerették volna tudni, melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség közös nyelvének elemeiből, az úgynevezett ős-etimonokból. Az eredmény megdöbbentette a tudósokat is. Azt találták hogy a magyar nyelv a legtöbb - 68 % - ős-etimont tartalmazza!
"A Magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja" (Berzsenyi Dániel)
Ez az elképesztően magas arány újabb bizonyítéka a magyar kultúra és nyelv ősiségének, amelyről Sir John Bowring nyelvtudós a következőket írja:
"A magyar nyelv eredete nagyon messzire nyúlik vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. A magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad, és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyed-uralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben... A magyar nyelv eredete ennél (az egyiptomi templomok építésének csodálatosságánál) sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni, és a titkok első tézise ez: kezdetben vala a szó, és a szó Istennél volt, és a szó lett az Isten."
Egy Németországban élő nyelvkutató - Lange Irén - forradalmian új nyelvészeti módszerrel vizsgálja napjainkban a magyarság eredetének és kapcsolatainak kérdését. Nem az egyes szavakat, nyelvi elemeket boncolgatja, hanem összességében nézi a magyar nyelv világszemléletét, logikai szerkezetét, lelkületét, szellemiségét, értékrendjét.
A teljes nyelvi analízis alapján az alábbi jellegzetességeket találta:
Szelektív közlésmód, az evidencia elve: nyelvünk lényegre törő, az egyértelműt mellőzi. A létigét főszabályként elhagyjuk, jelentését leginkább ragokba építjük. Vándorlásunk során csak azzal bővítettük szókincsünket, ami a korábbiakhoz képest szokatlan, eltérő volt. A többes szám ragját a számnevek után elhagyjuk, ezzel is egyszerűsítünk. Nincs többfajta múlt időnk - mint például az angoloknak -, mert így is árnyaltan tudjuk magunkat kifejezni. Az információkat fontossági sorrendben közöljük; például a nevek írásánál először a családnév van, mint ritkább megnevező szó, és csak utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésű szó. Nyelvünk figyelem-elterelő; belső logikája olyan, hogy az egyértelmű dolgokat meg sem említjük: legfeljebb különleges esetekben utalunk rá.
Tulajdonszemlélet: az indogermán haben/have (vagyis "birtokolni) szó alkalmazása helyett nyelvünk alázatosan nézi azt, amit a Teremtőtől kaptunk. Az ilyen beállítottság láttán a materialista szemléletű indogermán megzavarodik.
Holisztikus világszemlélet: a nemiséget egységesen szemléli; a szavak nemekre való felosztását értelmetlennek tartja. Egységként fogja fel az olyan dolgokat, amelyekből több van (pl. köröm, haj, szőr). A páros szerveket is egyként kezeli, ezzel a dolgok végső célját, biológiai funkcióját ragadja meg, és nem a szemmel látható felületes benyomást.
Szkíta és szittya gyökerek Kutatásai során Lange Irén ókori írók szkítákról, szittyákról szóló leírás okra bukkant: a szkíta ember szerény, érdektelen az anyagi dolgokban. Teljes körűen ésszerű, becsületes, őszinte; a legmesszebbmenőkig következetes. Szókimondó, természete békés; amíg idegenek nem háborgatják saját rendjét: bölcs. Megállapította, hogy ez a leírás megegyezik saját következtetéseivel.
Itt vagyunk a Kárpát-medence közepén és magyarul beszélünk. A Földön nincs még egy hely, ahol ilyen, vagy ehhez hasonló nyelvet beszélnének. A szomszéd országokban is teljesen eltérő nyelvet használnak. Fura, nem? Régen, az ősidőkben lehetett egy nyelv, amit a Földön élő emberek használtak, ami talán az ősnyelv lehetett. Rengeteg kutatás és tudományos magyarázat született, ami megpróbálja kideríteni, hogy melyik ma élő nyelv álhatott legközelebb az ősnyelvhez. A párizsi Sorbonne egyetem nyelvészei pár éve számítógépes elemzéssel vizsgálták a világ összes élő és holt nyelvét. Szerették volna tudni, melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség közös nyelvének elemeiből, az úgynevezett ős-etimonokból. Az eredmény megdöbbentette a tudósokat is. Azt találták hogy a magyar nyelv a legtöbb - 68 % - ős-etimont tartalmazza!
építjük. Vándorlásunk során csak azzal bővítettük szókincsünket, ami a korábbiakhoz képest szokatlan, eltérő volt. A többes szám ragját a számnevek után elhagyjuk, ezzel is egyszerűsítünk. Nincs többfajta múlt időnk - mint például az angoloknak -, mert így is árnyaltan tudjuk magunkat kifejezni. Az információkat fontossági sorrendben közöljük; például a nevek írásánál először a családnév van, mint ritkább megnevező szó, és csak utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésű szó. Nyelvünk figyelem-elterelő; belső logikája olyan, hogy az egyértelmű dolgokat meg sem említjük: legfeljebb különleges esetekben utalunk rá.