A dolgok nem változnak, mi változunk!

A sikerhez vezető út folyamatosan épül, a siker maga az utazás, nem pedig egy elérendő cél.

Egyetlen olyan ember, aki hisz valamiben, felér kilencvenkilenc olyannal, akit csak érdekel valami.

Az ember azzá válik, amiben hisz!

   

ENNEK AZ OLDALNAK NINCS KÖZE AZ EZO.TV-HEZ. HA ODA AKAR MENNI, AKKOR KATTINTSON IDE!

Belépés

Megosztás

|

Szavazás

Hiszel a vonzás törvényében?
 


Lelki köldökzsinór
pregRégen az emberek úgy gondolták, hogy a gyerek körülbelül 2-3 éves korától lesz érző lény. Azonban napjainkra bizonyított ténnyé vált, hogy a lélek fogantatásunk pillanatától bennünk van. Az anyukát bármilyen hatás éri – legyen az fizikai vagy akár lelki -, azt a pocaklakó megérzi. Tudja, hogy várták-e a szülei vagy pedig csak a „véletlennek” köszönheti az életét. Két magyar pszichoanalitikus, Hidas György és Raffai Jenő dolgozta ki az anya és a méhében fejlődő magzat kapcsolatteremtésének módszerét, melyben kettőjük között egyfajta lelki köldökzsinór jön létre.

A módszer lényege, hogy relaxációban, egyfajta módosult tudatállapotban veszi fel a kapcsolatot az anya a magzattal. Olyasmi, mint egy vezetett meditáció. Aki  vezeti a kapcsolatanalízist, az segít az anyukának ebbe az állapotba kerülni. Az esettanulmányok azt mutatják, hogy nem csak a baba fejlődik jobban, hanem a szülést is könnyebbé lehet tenni. Az első fontos lépés a méhlepénnyel való kapcsolat, mivel ez védi a magzatot is. A heti 2-3 alkalmas kapcsolatfelvétel alatt az anyuka is újraéli saját születését és néha a fogantatását is. Nem úgy kell elképzelni, hogy az anyuka szó szerint beszél a babával, hanem a kommunikáció olyan, mint egy álom. Megjelenhetnek képek, színek, érzetek, állapotok is. Ultrahangos felvétel során a babát meg lehet kérni, hogy forduljon meg és mutassa meg a nemét. Sok esetben a magzat teljesítette az anyuka kívánságát. A baba nemcsak a külvilág hangjait hallja, hanem édesanyja szívverését is. Ha az anyuka ideges, ezt a gyerek megérzi. Ha magzati korban zenét hallgattatunk a babával, akkor születése után ugyanaz a zene megnyugtatja őt. A bőrérzékelés kezdettől fogva működik, ami az egyik legjelentősebb dolog. Érzékeli a hormonok változását is, amiből ő is kap valamennyit. A tervezett és szeretett babák, akik részt vettek kapcsolatanalízisben, sokkal gyorsabban fejlődnek és boldogabbak.

A Lelki köldökzsinór című könyvben az anyukák is megszólalnak élményeikről:

„A Hidas főorvosnál az első kapcsolat, a találkozás olyan élmény, azt el sem lehet mondani! A kiteljesedés élménye, vagy, mint amikor az ember imádkozik, és Istennel kapcsolatba kerül, amikor az egész lénye lebeg, amikor csakis az igazán tökéletes vagy lényeges dolgok léteznek, nem is tudom, igazán nincsenek rá szavaink, hogy ki tudjuk fejezni, mit jelent az a transzcendentális kapcsolat, az a mindent elsöprő.”

embryo

„Amikor végre sikerült kapcsolatba lépnünk, az olyan volt… akkor elsírtam magam… hogyha erre gondolok, most is annyira el tudok érzékenyülni! Azt hiszem, akkor azért sírtam, mert hihetetlen volt ez az egész, hogy kapcsolatba tudtunk kerülni.”

„Úgy született, hogy az első tolófájásra kibújt a fejecskéje, és a következőre már kijött a teste is. Amikor előbukkant a feje, rögtön kinyitotta a szemét… A férjem látta az arcát – azt mondja, majdhogynem mosolygott és kíváncsian nézett.”

„Azt éreztem, majd kiugrik a bőréből, annyira tetszett neki, hogy sikerült találkoznunk, végre egy hullámhosszon vagyunk, megértettem őt. Olyan jó volt érezni, hogy miután fel tudtuk venni a kapcsolatot, örömében ugrált a pocakomban!”

 

 

Névnap

Ma 2012. február 06., hétfő, Dorottya és Dóra napja van. Holnap Tódor és Rómeó napja lesz.

Hírek RSS

Loading feeds...

Betegségek

Gyógykövek

Naturpatika

Gyógynövények